Hárommilliárd ember él majd a globális felmelegedés gócpontjain 2050-ben

Hárommilliárd ember él majd a globális felmelegedés gócpontjain 2050-ben

Külföld

Bő 25 év múlva már hárommilliárd ember él majd a világ globális felmelegedés által leginkább érintett gócpontjain, amelyek túlnyomó részt Közép-Amerikában, a Közel-Keleten, Ázsia egyes részein, Közép- és Kelet-Afrikában találhatók – mondták el klímakutatók csütörtökön Sarm-es-Sejkben, az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményének 27. éves ülésén (COP27).

globális felmelegedés

Ezekben a régiókban sokkal gyakoribbak lesznek az áradások, aszályok és viharok. Ennek következtében az érintett országokban a halálozás 15 százalékkal lehet magasabb, mint azokban a régiókban, amelyeket kevésbé érint a globális felmelegedés.

Mindez még több embert késztet majd otthona elhagyására: a következő évtizedekben a globális felmelegedés miatt milliók kelhetnek útra.

A Tíz új felismerés az éghajlat-tudományban című 2022-es jelentés elkészítésében több tucatnyi tudós vett részt.

Simon Stiel, az ENSZ klímavédelmi vezetője a jelentés új megállapításait „riasztónak” nevezve hangsúlyozta: a katasztrófákat már nem lehet elhárítani, de az érintett országoknak kártérítést kell fizetniük. „Ennek most jött el az ideje” – szögezte le.

Johan Rockström, a potsdami Klímakutató Intézet igazgatója szerint ki kell számolni az üvegházhatású gázok – elsősorban a légkörbe került szén-dioxid és metán – által okozott károkat. A tudós szerint a kikalkulált ár ösztönzően hatna az éghajlatbarát gazdasági rendszerre való áttérésre.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban”, elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom

Read More

Comments

0 Comments Write a comment

Write a comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *