Kína elkötelezett a karbonsemlegesség mellett

Kína elkötelezett a karbonsemlegesség mellett

Külföld

Kína elkötelezett a karbonsemlegesség elérése mellett – jelentette ki Hszie Csen-hua, Kína klímaügyi különmegbízottja kedden Sarm-es-Sejkben az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményének 27. éves ülésén (COP27).

COP27

Kiemelte, Peking szerint a multilateralizmus és az együttműködés játszik kulcsfontosságú szerepet a klímaváltozás elleni globális fellépésben.

„Kína eltökélt abban, hogy elérje a karbonsemlegességet függetlenül attól, mennyit változnak a külső körülmények és hány kihívással kénytelen szembesülni” – húzta alá a kínai különmegbízott.

Hszie Csen-hua reményét fejezte ki, hogy a tanácskozás az eddigi ígéretek teljesítésére fog összpontosítani. Mint mondta, ez szerinte azt jelenti, hogy a fejlett országok élen fognak járni abban, hogy erőteljesebben csökkentsék károsanyag-kibocsátásukat, illetve még a kitűzött idő előtt elérjék a karbonsemlegességet. Hangsúlyozta: a fejlett országok feladata, hogy „érdemi eredményeket” érjenek el a klímaváltozáshoz való alkalmazkodást szolgáló intézkedések, valamint a fejlődő országok pénzügyi támogatása terén.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök videóüzenet útján osztotta meg a konferencia résztvevőivel gondolatait, melyek szerint az ukrajnai orosz hadművelet elterelte a világ figyelmét a klímaváltozás elleni harcról.

Zelenszkij rávilágított, milyen károkat okozott az orosz hadművelet az ukrajnai környezetnek. Az elnök szerint ötmillió hektár erdőség pusztult el Ukrajnában a harci cselekmények következtében és világszerte az egekbe szöktek a fosszilis üzemanyagok árai, ami miatt országok tucatjai kényszerültek visszanyúlni a szénerőművekhez a lakossági árak mérséklése érdekében.

„Kit fog érdekelni az üvegházhatású gázok mértéke a légkörben, ha, Isten őrizz, Európa egy részét, a Közel-Keletet, vagy talán Észak-Afrikát radioaktív felhő borítaná egy zaporizzsjai balesetet követően?” – vetette fel Zelenszkij az orosz csapatok ellenőrzése alá került zaporizzsjai erőmű ügyét, melynek területén több alkalommal is csapódtak be lövedékek.

Zelenszkij felhívta a nemzetközi közösséget, hogy „állítsa meg azokat, akik esztelen és illegális háborújukkal tönkreteszik annak lehetőségét, hogy a világ egyesített erővel, közös célért együttműködjön”. Hangsúlyozta, hogy nem lehet hatékony klímavédelmi politika béke nélkül.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban”, elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom

Read More

Comments

0 Comments Write a comment

Write a comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *