Portfolio
A pakisztáni pusztító árvizeket követő újjáépítési erőfeszítésekről Guterres egy Genfben tartott konferencián elmondta, hogy a nemzetközi pénzügyi rendszer a gazdag országok javára kedvez, és a források igazságosabb elosztása érdekében meg kell reformálni.
“Világos, hogy a jelenlegi rendszer elfogult” – bírálta az ENSZ-főtitkár az általa “erkölcsileg korruptnak” nevezett globális pénzügyi rendszert.
A pakisztáni miniszterelnök, Shehbaz Sharif a találkozón elmondta, hogy Pakisztánnak a következő három évben 8 milliárd dollárra van szüksége a nemzetközi közösségtől, hogy helyreállítsa a legalább 1700 halálos áldozatot követelő árvíz okozta károkat.
A Nemzetközi Valutaalap, amelynek küldöttsége a konferencia alkalmával találkozott a pakisztáni pénzügyminiszterrel, még nem hagyta jóvá az eredetileg tavaly novemberben folyósítandó 1,1 milliárd dollár felszabadítását. Így Pakisztánnak csak annyi devizatartaléka maradt, ami egyhavi importra elegendő.
Guterres elmondta, hogy a nagy pénzintézeteknek a piaci kamatláb alatti finanszírozás elosztásakor figyelembe kellene vennie az országok sebezhetőségét: “Át kell alakítanunk a pénzügyi rendszerünket, hogy ne csak a GDP-t, hanem a sebezhetőséget is figyelembe tudjuk venni, amikor a világ országainak nyújtott kedvezményes finanszírozásról döntünk” – mondta.
Címlapkép: MTI/EPA/Keystone/Salvatore Di Nolfi
Write a comment
Your email address will not be published. Required fields are marked *